Az Európai Beruházási Bank felsőoktatási intézményi kapcsolatait a három különböző programot felölelő felsőoktatási kutatási keretprogram keretében gondozza:

  • EIBURS, az EBB egyetemikutatás-támogatási programja (EIB University Research Sponsorship Programme),
  • STAREBEI (STAges de REcherche BEI), az EBB által támogatott közös egyetemi projekteken dolgozó fiatal kutatók pénzügyi ösztönzésére létrehozott program, valamint
  • EBB-egyetemi hálózatok: az EBB-csoport célkitűzéseit kiemelten támogató felsőoktatási hálózatok számára kialakított együttműködési lehetőség.

Az EIBURS keretében olyan felsőoktatási kutatóközpontok nyerhetnek támogatást, amelyek a bank számára fontos kutatási témákkal és területekkel foglalkoznak. A három éven át kapható évi maximum 100 000 EUR-s pénzügyi támogatásra az Európai Unióban, valamint a csatlakozó és csatlakozásra váró országokban működő és az EBB által megjelölt területeken már bizonyított egyetemi tanszékek, illetve felsőoktatási intézményekhez tartozó kutatóközpontok pályázhatnak nyílt eljárásban, hogy a pályázati összeget tevékenységeik bővítésére fordíthassák a szóban forgó területeken. A sikeres pályázat többféle teljesítési módra tehet javaslatot (kutatás, tanfolyam- és szemináriumszervezés, hálózatépítés, a kutatási eredmények publikációja és terjesztése stb.), melyeket a bankkal kötendő megállapodás rögzít majd.

A 2009-2010-es egyetemi tanévben az alábbi új kutatási terület támogatására van lehetőség az EIBURS keretében:

  • Városfejlesztési alapok Európában: lehetőségek, struktúrák, működés

Az Európai Bizottság és az EBB közös fejlesztéspolitikai fellépése nyomán létrejött fenntartható városfejlesztési beruházásokat támogató közös európai kezdeményezés (Joint European Support for Sustainable Investment in City Areas, JESSICA) a fenntartható városfejlesztést beruházásokkal támogató új pénzügyi eszközök, ún. városfejlesztési alapok (Urban Development Fund, UDF) megalakulását és működését feltételezi. A JESSICA-program célja, hogy az európai nagyvárosok megújítására és átalakítására irányuló igényre válaszolva igyekezzen megoldást találni a beruházási források szűkösségére, mely probléma az integrált és fenntartható városfejlesztés feltételeit egyébként teljesítő PPP-kezdeményezések és projektek kapcsán sokszor felmerül.

A kezdeményezés célja továbbá, hogy egy új piaci szegmens növekedését ösztönözze az európai beruházási alapok piacán, ahol fenntartható városi eszközök felkutatására és pénzügyi támogatására szakosodott, valamint a városrendezésben érintett és fenntartható városfejlesztésre képes szervezeteket támogatni kész befektetési, beruházási eszközök alkalmazhatók. E feltörekvő alappiaci szegmens bizonyos hasonlóságokat mutat már ismert pénzügyi eszközökkel (pl. infrastruktúraalapok, ingatlan alapok és ún. „etikus alapok"), és ezeket meghatározott egyedi irányítási módszerekre, szakértelemre, elemzői és hálózatépítési készségekre építve új szervezeti struktúrákban ötvözi.

Az ajánlott kutatási programban erre a feltörekvő piaci szegmensre kell összpontosítani és bemutatni különféle előfordulási formáit a különböző európai országokban és régiókban. A programban fel kell tárni a városfejlesztési alapok jelenlegi helyzetét és az alapokkal kapcsolatos szándékokat és véleményeket - hozzájárulva a szakmai és kutatói közösség közötti szakadék áthidalásához -, figyelembe véve a városfejlesztési folyamatokat Európában és azok középtávú hatásait a városi eszközök és szolgáltatások iránti keresletre, illetve az ezzel összefüggő beruházási igényekre. A program egyik legfontosabb célkitűzéseként el kell érni, hogy a fenntartható városfejlesztéseknél befektetőként közreműködő városfejlesztési alapok tisztában legyenek az európai nagyvárosokban megvalósuló hosszú távú beruházásokkal összefüggő kockázatokkal és lehetőségekkel. A sikeres pályázat feltételeként a pályázónak be kell mutatnia, hogy képes kutatási lehetőségeit, tapasztalatát és a rendelkezésére álló adatforrásokat - a JESSICA-kezdeményezés kapcsán az EBB által megrendelt tanulmányokban feltárt kiterjedt dokumentációval együtt - a programcélok szolgálatába állítani.

A javasolt kutatási program végrehajtása során az alábbi konkrét eredmények várhatók el:

  • publikációk akadémiai (egyetemi) és szakmai lapokban;
  • szervezeti és működési szabályzatminták a városfejlesztési alapok számára, beleértve a jogi keretek, teljesítményszempontok és alapelvek, az eszközállományok felmérésére és kezelésére vonatkozó módszerek és összehasonlítási minták leírását;
  • képzési modulok hosszú távra tervező beruházók számára, ideértve a városfejlesztési alapokhoz hasonló városfejlesztési kezdeményezésekben, projektekben, pénzügyi tervezésben, tanácsadásban és technikai segítségnyújtásban érintett specialisták és szakértők képzését is.

A pályázatok beadási határideje: 2009. november 30. A határidő után benyújtott pályázatokat a bírálók nem veszik figyelembe. A pályázatokat az alábbi címen kell leadni:

EIB - Universities Research Action
100, boulevard Konrad Adenauer
L-2950 Luxembourg
Luisa Ferreira, koordinátor figyelmébe

Az EIBURS-pályázattal, valamint más programokkal és támogatási lehetőségekkel kapcsolatban további részletes információk a institute.eib.org/programmes/knowledge weboldalon olvashatók.