• Nadia Calviño elnök megosztja elképzelését az EBB csoport jövőjéről a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) informális találkozóján Ghentben.
  • A megközelítés középpontjában egy ambiciózus terv áll, amelynek célja, hogy támogassa Európa vezető szerepét a kettős zöld és digitális átállásban, valamint felszámolja a beruházási hiányt az innováció, új technológiák, a fizikai és társadalmi infrastruktúra terén Európa régióinak, vállalkozásainak és polgárainak javára.
  • Az EBB elnöke emellett felvázolta az EBB csoport által az Európa biztonsága és védelme érdekében nyújtott finanszírozás fokozását célzó terveket, nagy hangsúlyt fektetve az új technológiákra, kritikus infrastruktúrára, például a határellenőrzésre, a kiberbiztonságra, valamint az űr- és kettős felhasználású technológiákra, például a drónokra, új lendületet nyújtva az erősebb és új partnerségek támogatásának. Jelenleg folyamatban van a munka az Európai Bizottsággal és más kulcsfontosságú érdekelt felekkel a „kettős felhasználású” technológiák hatókörét és meghatározását illetően.

Az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, ma megosztotta az EU pénzügyminisztereivel az ambiciózus stratégiát, amely az EBB csoport erősségeire épít, nyolc alapvető prioritásra összpontosít, és kiaknázza az intézmény teljes potenciálját a növekedés, a társadalmi és területi kohézió erősítése, valamint Európa kettős zöld és digitális átmenetben vállalt vezető szerepének támogatása érdekében, Európa versenyképességének, nyitott stratégiai autonómiájának és gazdasági biztonságának növelése mellett.

A beszélgetés, amelyre a Ghentben zajló informális Ecofin találkozó során került sor, az első stratégiai eszmecsere az EBB kormányzói és 2024. január 1-én hivatalba lépett új elnök között.

A találkozó az elnök és a Bank egyes részvényesei közötti több hetes intenzív együttműködési megbeszéléseket követte, amelynek során Calviño több fővárost meglátogatott, ahol miniszterekkel és kormányfőkkel találkozott.

A megközelítés középpontjában, amelyet az EBB csoport elnöke ma tárt fel Ghentben, az a cél áll, hogy felszámolja a beruházási hiányokat az innováció, új technológiák, a fizikai és társadalmi infrastruktúra terén az Európai Unió területén belül és kívül, Európai régióinak, vállalkozásainak és polgárainak javára.

A bemutatott új kezdeményezések célja, hogy összpontosítsa az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére, az alkalmazkodásra és az energiaátállásra, a digitalizációra és az új technológiákra irányuló beruházásokat. Kiterjednek továbbá a biztonságba és védelembe történő beruházások fokozását, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatásának és bővítésének növelését, a területi kohézió és a szociális infrastruktúra megerősítését célzó tervekre például az oktatás, az egészségügy és a megfizethető lakhatás terén, valamint a mezőgazdaságba és a biotechnológiába történő beruházást célzó tervekre. Az Európai Unió területén kívül a stratégia Ukrajna támogatására és a sikeres bővítési folyamatra, valamint az EU Global Gateway stratégiájára összpontosít.

„Kiemelten üdvözlöm az EU pénzügyminisztereivel folytatott, a belga elnökség által vezetett mai konstruktív megbeszéléseket. Stratégiánk erőteljes támogatása a miniszterek részéről segíteni fog abban, hogy az EBB csoport erősségeire építhessünk és ezt a hatékony eszközt a benne rejlő lehetőségek teljes kihasználásával támogassuk az EU stratégiai prioritásait, és sikeresen kezeljük napjaink globális kihívásait”, mondta Calviño elnök.

A mai megbeszélést Vincent Van Peteghem, Belgium pénzügyminisztere és az EBB kormányzótanácsának elnöke vezette. Ő elmondta, „Európa hatalmas finanszírozást igénylő, óriási kihívásokkal néz szembe. A világ legnagyobb multilaterális bankjaként az EBB segíthet a kormányoknak az előttünk álló kihívások – például a védelem, az éghajlat és a versenyképesség – finanszírozásához szükséges források mozgósításában. Az EBB rendelkezik a megfelelő szakértelemmel és a megfelelő eszközökkel a magánszektor bevonására. Azáltal, hogy a minőséget szavatolja bizonyos beruházási projektekben, az EBB fokozott hitelességet visz a kockázatosabb projektekbe, lehetővé téve a magánbefektetők bevonását.”

Az EBB csoport erősségeire való építés, nyolc alapvető prioritásra való összpontosítás

Calviño elnök nyolc fő prioritást mutatott be a minisztereknek, amelyek segítenek egy ellenállóbb, méltányosabb és versenyképesebb gazdaság kialakításában: a klímabank megszilárdítása; a technológiai innováció és a digitalizáció felgyorsítása; a biztonságba és védelembe történő beruházások fokozása; hozzájárulás a modern kohéziós politikához; innovatív finanszírozás kifejlesztése a mezőgazdaság és a biogazdaság számára; a társadalmi infrastruktúrába való beruházás fellendítése; úttörő szerep vállalása a tőkepiaci unióban, valamint az EU-n kívüli tevékenységeknek a Global Gateway stratégiára, Ukrajnára és a sikeres bővítési folyamatra történő összpontosítása.

Az EBB elnöke emellett felvázolta az EBB csoport által az Európa biztonsága és védelme érdekében nyújtott finanszírozás fokozását célzó terveket, nagy hangsúlyt fektetve az új technológiákra, kritikus infrastruktúrára, például a határellenőrzésre, a kiberbiztonságra, az űr- és kettős felhasználású technológiákra, például a drónokra.A stratégia emellett kiterjed az új és erősebb partnerségek friss támogatására is.„Már most együtt dolgozunk az Európai Bizottsággal és más kulcsfontosságú érdekelt felekkel a «kettős felhasználású» technológiák hatókörét és meghatározását illetően”, tette hozzá.

A megbeszélt témák között szerepelt a stratégiai technológiákra – például chipekre –, valamint a gazdaság kulcsfontosságú ágazataira, elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokra irányuló új finanszírozási eszközök létrehozása.

Az Ecofin megbeszélést követően az EBB csoport a kormányzótanácsával együttműködve feltárja és finomhangolja az alábbi kérdésekre vonatkozó javaslatokat:

  • egy kkv energiahatékonysági program a zöld és gazdaságilag hatékony technológiák alapcsoportjának bővítésére;
  • egy új vízprogram, amely segíti a városokat, régiókat és vállalkozásokat, különösen a mezőgazdasági termelőket és a mezőgazdasági ágazatot az aszály és áradások hatásának kezelésében, a digitalizálásban és a vízkörforgás hatékonyságának növelésében;
  • egy új FASTER program a digitalizáció és a technológiai innováció felgyorsítására az Európai Unión belül;
  • úttörő szerep vállalása olyan uniós pénzügyi eszközök terén, amelyek a tőkepiaci unió építőköveivé válhatnak.

Az EBB csoport teljes potenciáljának bevetése a beruházási hiány megszüntetése érdekében

A beruházási hiány felszámolása Európa zöld és digitális átállásának sikere érdekében megköveteli az állami források teljes mozgósítását, a bürokrácia csökkentését, a piacra jutás idejének csökkentését és a magánszektor bevonását.

Calviño elnök továbbá ambiciózus terveket is megfogalmazott az EBB Csoport működési hatékonyságának növelése érdekében, például a folyamatok észszerűsítésén és digitalizálásán keresztül, ezzel lerövidítve a projektek jóváhagyásának és helyszíni megvalósításának idejét.

Az EBB az Európai Unió pénzügyi ága, amely több mint 550 milliárd EUR mérleggel, szilárd pénzügyi helyzettel és a jelentős infrastrukturális, éghajlati és innovációs beruházások terén páratlan tapasztalattal rendelkezik. Az EBB a magánberuházások katalizátoraként működik (az EBB által befektetett tőke minden eurója 40 euró befektetést mozgósít), és anticiklikus szerepet játszik, hozzájárulva a gazdasági stabilitáshoz. Ez igen erős alapot biztosít a tevékenységek elkövetkező években történő fellendítéséhez.

Háttér-információk

Az Európai Beruházási Bank (EBB) az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó pénzintézete, amelynek tulajdonosai az uniós tagállamok. Olyan észszerű beruházásokat finanszíroz, amelyek hozzájárulnak az EU szakpolitikai céljaihoz. Az EBB projektjei erősítik a versenyképességet, ösztönzik az innovációt, előmozdítják a fenntartható fejlődést, fokozzák a társadalmi és területi kohéziót, valamint támogatják a klímasemlegességre történő igazságos és gyors átállást.

Az Európai Beruházási Alapot (EBA) is magában foglaló EBB csoport 2023-ban 88 milliárd EUR összegben írt alá új finanszírozást több mint 900 projekthez, amelyből 49 milliárd EUR zöld beruházásokra irányult. Ezek a kötelezettségvállalások várhatóan mintegy 320 milliárd euró értékű beruházást mozgósítanak, támogatva 400 000 vállalatot és 5,4 millió munkahelyet.

Az EBB csoport által finanszírozott projektek mindegyike összhangban áll az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodással. Jó úton vagyunk azon kötelezettségvállalásunk teljesítése felé, hogy a 2030-ig tartó évtizedben 1 billió euró összegű beruházást támogatunk az éghajlati és környezeti fenntarthatóság terén, összhangban a klímabanki ütemtervünkben tett ígérettel. Az EBB csoport által nyújtott éves finanszírozás több mint fele olyan projekteket támogat, amelyek közvetlenül hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz, valamint a környezet egészségesebbé tételéhez.

Az EBB Európai Unión belüli finanszírozásának körülbelül fele kohéziós régiókba irányul, ahol az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb. Ez megerősíti a Bank elkötelezettségét az inkluzív növekedés előmozdítása és az életszínvonal közelítése, valamint az igazságos zöld átmenet mellett az Európai Unió területén.