Pintér Péter egyesült királyságbeli munkavállalása igen kifizetődőnek bizonyult, mikor egy nemzetközi irányultságú állás reményében haza kívánt költözni. Jelenleg egy magyar vezetésű szoftvervállalatnál dolgozik, ahol úgy érzi, hogy „az EU bármelyik országában lehetne”

Miután 2016-ban egy angol szakos alapdiplomával és egy nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett mesterdiplomával befejezte a Szegedi Egyetemen folytatott tanulmányait, Pintér Péter nehezen talált állást, mivel a munkáltatók legalább két év gyakorlatot követeltek meg. Péter csalódottan követte barátnőjét az Egyesült Királyságba, ahol először egy hónapig a McDonaldsban, majd később ügyfélkapcsolati munkatársként dolgozott.

Két év után készen állt a hazaköltözésre. A brexit miatt bizonytalanul érezte magát. „Úgy véltem, most már több lehetőségem lesz Magyarországon.” Éppen a lutoni repülőtéri buszon volt, hogy a Budapestre tartó repülőjáratot elérje, mikor fiútestvére hívta. Testvére az Antavo nevű szegedi startupnál dolgozott. A vállalat kiskereskedelmi, divatipari és életmódmárkák hűségprogramjaihoz nyújt támogatást. Megüresedett egy ügyfélkapcsolati menedzseri pozíció és az Antavónak egy angolul folyékonyan beszélő emberre volt szüksége. „Alapvetően már a telefonban meggyőzött – mondja Péter. –  Tökéletes állás volt számomra.”

„Az EU bármelyik országában lehetnék”

Az Antavo gyorsan növekedett. A Toys RU s, Pepsi és LuisaViaRoma vállalatokhoz hasonló nagy márkák használták a cég szoftverét ügyfélkapcsolataik kiépítéséhez. A vállalat 2018-ban 1,3 millió eurós befektetést kapott az Innovation Nest kockázatitőke-társaságtól, melyet az Európai Unió európai beruházási tervének keretében az Európai Beruházási Alap támogatott. A pénz által a vállalat elérhette azt a súlyt, amellyel a marketingbe és értékesítésbe való befektetés révén több ügyfelet tudott megszerezni.

Péter állása egyike annak a több millió állásnak, amelyet az Európai Beruházási Alapot és az Európai Beruházási Bankot is magában foglaló Európai Beruházási Bank Csoport támogatásával hoztak létre. Az Európai Beruházási Bank Csoport által csak 2017-ben aláírt befektetések 2021-ig várhatóan 1,1%-kal növelik az EU bruttó hazai termékét és 1,2 millió munkahelyet teremtenek. Az EU GDP-je még 2036-ban is 0,7%-kal magasabb lesz az EBB 2017-es befektetéseinek köszönhetően, és 650 000 további munkahely jön létre. 

A most 27 éves Péter áprilisban állt munkába és azóta tart visszailleszkedése a magyarországi életbe. Péter szerint az Antavo nemzetközi profilja némileg megkönnyítette az átmenetet. A körülbelül 45 alkalmazottal rendelkező vállalatot az Egyesült Királyságban vették nyilvántartásba, de Szegeden van a székhelye és az Egyesült Államokban, Franciaországban, Olaszországban és Lengyelországban is rendelkezik képviselőkkel. „Igazából nem különbözik sokban a londoni munkától. Az EU bármelyik országában lehetnék” – mondja Péter.

Az uniós integráció nyertesének számító Péter abban a kényelmetlen helyzetben találta magát, hogy mind Magyarországon, mind az Egyesült Királyságban unióellenes hangulat vette körül. Tapasztalatai alapján a fiatalok nem éreznek így.

„Még mindig az a határozott álláspontom, hogy Európa jövője az Európai Unióban rejlik – állítja Péter. – Hátborzongató, hogy kétségeink vannak, miután ilyen messzire jutottunk.”