>@EIB
  • Az EBB csoport Luxembourgban szervezett második fórumán vezető politikai döntéshozók, üzleti vezetők, tudományos szakemberek, valamint a civil társadalom képviselői találkoznak egymással
  • A ma közzétett kiemelt EBB-jelentés szerint az európai cégek növelték a digitalizációra, az energiahatékonyságra és az ellátási lánc diverzifikálására irányuló beruházásaikat
  • Calviño elnök kiemeli a beruházások szerepét az európai versenyképesség és stratégiai autonómia támogatásában

Az EBB ma közzétett kiemelt beruházási jelentése szerint az európai gazdaság és a vállalkozások továbbra is figyelemreméltó rezilienciáról tanúskodnak a többféle, egymással átfedésben jelentkező kihívás közepette. Ez a reziliencia és a korábbi teljesítmény nagymértékben köszönhető a megfelelően összehangolt európai szakpolitikai válasznak, amelynek mintaként kell szolgálnia a jövőre nézve – mutatott rá az EBB elnöke, Nadia Calviño az EBB csoport második fórumának megnyitóján.

„Az összehangolt uniós szakpolitikai támogatással alátámasztott tartós beruházások kulcsfontosságúak az energetikai átmenet felgyorsítása és az új technológiák bevezetése szempontjából” – mondta Calviño elnök a luxembourgi fórum több mint 900 résztvevője előtt tartott nyitóbeszédét megelőzően. „Európa versenyképessége és stratégiai autonómiája az erőforrások összevonásán, a magántőke beáramoltatásán, valamint az Unión belüli és azon kívüli partnerségek kialakításán múlik. Európa képes megfelelni, és meg is fog felelni a kihívásnak.”

Az EBB csoport második fórumán vezető politikai döntéshozók, üzleti vezetők, tudományos szakemberek, valamint a civil társadalom képviselői találkoznak egymással. A két nap során a résztvevők a júniusi európai parlamenti választások előtt és a globális geopolitikai instabilitás és konfliktus fényében megvitatják az uniós szakpolitikai prioritásokat és kihívásokat, valamint az európai gazdaság kilátásait.

Az előadók között szerepel Luc Frieden, Luxemburg miniszterelnöke, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, Edi Rama, Albánia miniszterelnöke, Valdis Dombrovskis és Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökei, Wopke Hoekstra, Mairead McGuinness és Kadri Simson uniós biztosok, valamint több miniszter, vezető tisztségviselő és politikai döntéshozó Európa és a világ minden tájáról.

A fórumon, amelyet élőben is közvetítenek, a versenyképesség és az energiabiztonság, az innováció és Európa stratégiai autonómiája, valamint a kohéziót és a digitális átállást támogató beruházások témái, továbbá az EU-bővítés és a zöld átállás kihívásai kerülnek terítékre. A megbeszélések kereteit meghatározva az EBB beruházási jelentése rámutat arra, hogy az európai cégek növelték beruházásaikat az innováció, az energiahatékonyság és az ellátási lánc diverzifikációja terén.

A jelentés ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a cégek – eddig pufferként szolgáló – saját pénzügyi tartalékainak kimerülése kihívást fog jelenteni a jövőbeni beruházások tekintetében. A jelentés rámutat arra a szakadékra, amely az átalakuló és versenyképességüket megőrző cégek és a lemaradók között húzódik. Ez a választóvonal a klímasemlegességre történő átállás által leginkább érintett energiaigényes ágazatok esetében is megfigyelhető. Azáltal, hogy a dekarbonizációs folyamatban előrébb tartók körében több a beruházás és az innováció, fennáll a kockázat, hogy a szakadék állandósul.

Az európai beruházások reziliensebbnek bizonyultak, mint a korábbi válságok során, bár az európai versenyképesség tekintetében továbbra is kihívást jelent, hogy a termelő beruházások terén nagy a különbség Európa és az Egyesült Államok között. Ezenkívül az új technológiákba és az innovációba történő beruházásnak együtt kell járnia a készségekbe és a szociális infrastruktúrába történő beruházással, hogy ezáltal fenn lehessen tartani az életminőséget és a társadalmi kohéziót.

„A szerkezeti átalakulás, az innováció, a digitalizáció és a dekarbonizáció kulcsfontosságú prioritás az EU versenyképességének megőrzéséhez – mondta az EBB vezető közgazdásza, Debora Revoltella. – Fokoznunk kell a beruházást ezeken a területeken, célzott finanszírozást kell biztosítanunk a kulcsfontosságú technológiák felfejlesztéséhez, és olyan támogató környezetet kell kialakítanunk, amely csökkenti az akadályokat és a bizonytalanságokat. A beruházási jelentés megállapításai menetrendként szolgálhatnak a politikai döntéshozók és a beruházók számára ahhoz, hogy eligazodjanak a jelenlegi kihívások és lehetőségek között.”

Előretekintve, az átalakulás ütemének fenntartásához hatékony és célzott szakpolitikai beavatkozásokra lesz szükség. A meglévő közberuházási tervek teljes körű kiaknázása kiemelten fontos, és együtt jár az egységes piacon belüli egyenlő versenyfeltételek megőrzésével a benne rejlő potenciál maradéktalan kihasználása érdekében. Becslések szerint egyetlen beruházási akadály megszüntetése nyomán 1 százalékponttal nő a vállalkozások beruházási rátája (az eszközök százalékos arányában kifejezve).

További információkért kérjük, tanulmányozza az EBB teljes beruházási jelentését, amely itt érhető el.

Kövesse az EBB csoport fórumát a közösségi médiában a következő hashtag alatt: #EIBForum

Háttér-információk

Az Európai Beruházási Bank (EBB) az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó pénzintézete, amelynek tulajdonosai az uniós tagállamok. Olyan észszerű beruházásokat finanszíroz, amelyek hozzájárulnak az EU szakpolitikai céljaihoz. Az EBB projektjei erősítik a versenyképességet, ösztönzik az innovációt, előmozdítják a fenntartható fejlődést, fokozzák a társadalmi és területi kohéziót, valamint támogatják a klímasemlegességre történő igazságos és gyors átállást.

Az Európai Beruházási Alapot (EBA) is magában foglaló EBB csoport 2023-ban 88 milliárd euró összegben írt alá új finanszírozást több mint 900 projekthez. Ezek a kötelezettségvállalások várhatóan mintegy 320 milliárd euró értékű beruházást mozgósítanak, támogatva 400 000 vállalatot és 5,4 millió munkahelyet.

Az EBB csoport által finanszírozott projektek mindegyike összhangban áll az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodással. Az EBB csoport nem finanszíroz fosszilis tüzelőanyagokra irányuló beruházásokat. Jó úton vagyunk azon kötelezettségvállalásunk teljesítése felé, hogy a 2030-ig tartó évtizedben 1 billió euró összegű beruházást támogatunk az éghajlati és környezeti fenntarthatóság terén, összhangban a klímabanki ütemtervünkben tett ígérettel. Az EBB csoport által nyújtott éves finanszírozás több mint fele olyan projekteket támogat, amelyek közvetlenül hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, az alkalmazkodáshoz, valamint a környezet egészségesebbé tételéhez.

Az EBB Európai Unión belüli finanszírozásának körülbelül fele kohéziós régiókba irányul, ahol az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb. Ez megerősíti a Bank elkötelezettségét az inkluzív növekedés előmozdítása és az életszínvonal közelítése mellett.

Az EBB beruházási jelentéséről

Az EBB beruházási jelentése az Európai Beruházási Bank kiemelt jelentése. A nyomonkövetési eszközként szolgáló dokumentum átfogó áttekintést ad az Európai Unión belüli beruházások és a vonatkozó finanszírozás fejleményeiről és ösztönzőiről. A jelentés az EBB belső elemzését a vezető szakértőkkel folytatott közös munka eredményeivel ötvözve ismerteti a kulcsfontosságú piaci tendenciákat, és mélyebb betekintést nyújt egy konkrét tematikus fókusszal. A 2023–2024-es kiadás azt tükrözi, hogy az uniós gazdaság reziliens az ismétlődő sokkokkal szemben, és képes a megújulásra, eleget téve a termelő állami és magánberuházásokkal kapcsolatos ígéretnek. A jelentés tartalmazza az EBB éves beruházási felmérésének legfrissebb eredményeit; ebben a felmérésben Európa-szerte mintegy 12 500 cég válaszolt a vállalati beruházással és a beruházásfinanszírozással kapcsolatban feltett különféle kérdésekre.