Az Európai Beruházási Bank (EBB) és Magyarország képviselői a mai napon egyetértési nyilatkozatot írtak alá az Európai Unió Duna régióra vonatkozó stratégiájáról. A stratégiai együttműködés kiemelt céljai között megtalálhatók az infrastruktúrafejlesztés, a környezetvédelem, valamint a tudásalapú gazdaság és a régióban működő vállalkozások versenyképességének előmozdítása. Az EBB a balti tengeri stratégia keretében kidolgozott modell mintájára vesz részt a régióban folyó műveletek irányításában, koordinálásában.

Az uniós stratégia a több, mint 100 millió lakost érintő nagy-Duna régióra terjed ki, melyhez nyolc EU-s tagállam (Németország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária és Románia) mellett hat másik ország (Horvátország, Szerbia, Bosznia és Hercegovina, Montenegró, Ukrajna és Moldova) tartozik.

Philippe Maystadt, az EBB elnöke az egyetértési nyilatkozat aláírásakor – Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelenlétében – kijelentette: "A Duna régió országai hasonló kihívásokkal szembesülnek, melyeket csak közös fellépéssel lehet kezelni. Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy EBB az együttműködést szaktanácsadással és finanszírozással is támogathatja, és ezzel is a Duna mentén élő európai polgárok javát szolgálhatja.”

Az EBB hitelei három kiemelt stratégia célkitűzés megvalósulását segítik: a mobilitás és intermodalitás ösztönzése, a vízminőség javítása és az energiagazdálkodás. Az elkészült cselekvései terv értelmében a stratégiai együttműködés kizárólag olyan beruházások támogatására terjedhet ki, melyek azonnali és látható pozitív hatással bírnak a Duna régióban élő emberek életére, ösztönzik a fenntartható fejlődést, több régió és országot érintenek, és megvalósulásukat az összes érintett fél támogatja.

A stratégiai együttműködést az EBB többféle technikai segítségnyújtási program keretében is támogatja (pl. projekt-előkészítés a JASPERS, vagy az európai kisközösségi energetikai támogatási keret /ELENA/ alapján), valamint több pénzintézet által is finanszírozott pénzügyi mechanizmusokhoz biztosít hozzáférést, mint például a nyugat-balkáni beruházási keretprogram, vagy a szomszédsági beruházási keret.

Az EU Duna régióra vonatkozó stratégiája a második uniós nagytérségi stratégiai kezdeményezés a balti tengeri stratégiaként ismert együttműködés mellett. A stratégia megvalósítását az EBB a régió nagyvárosaiban található helyi képviseleti irodáin keresztül is támogatja.

Az EBB projektfinanszírozási tevékenysége a Duna régióra vonatkozó uniós stratégia országaiban és térségeiben nagy múltra tekint vissza: a bank csak az elmúlt négy évben (2007 és 2010 között) összesen mintegy 38 milliárd eurónyi kölcsönt hagyott jóvá a Duna régióban. A térségben kihelyezett hitelek összértéke 2010-ben elérte a 10,3 milliárd eurót, ebből 8,8 milliárd euró uniós tagországokat érintett.

Háttér

Az EBB az Európai Unió hosszú lejáratú finanszírozást kínáló pénzintézete. Legfontosabb feladata az európai integráció, a kiegyensúlyozott fejlődés és a gazdasági és szociális kohézió előmozdítása az Európai Unió tagországaiban. A tagországi projektek támogatása mellett hitelezési prioritásai között kiemelt szerep jut az Unió jövőbeli tagállamaiban és partnerországaiban megvalósuló életképes beruházások finanszírozására. A bank jelentős volumenű forrást gyűjt a tőkepiacokon, melyből az EU fejlesztéspolitikai célkitűzéseit előmozdító beruházásokat hitelezhet kedvező feltételek mellett. Az EBB a legnagyobb szupranacionális kötvénykibocsátó, tartós AAA-adósminősítése szilárd részvényesi hátterének, erős tőkeszerkezetének, kiváló minőségű eszközeinek, konzervatív kockázatkezelési gyakorlatának és megfontolt forrásbevonási stratégiájának köszönhető.